Megasztár - X-faktoros mentor állt be a Megasztár győztese mögé

Az X-faktor mentora, Malek Miklós együtt dolgozik Radics Gigivel, a Megasztár 6 győztesével, ezt az együttműködést pedig az RTL Klub és a Tv2 konkurenciaharca sem gátolja meg - számolt be a Bors.
A két kereskedelmi csatorna között óriási a harc, éppen ezért az RTL Klub és a Tv2 arcai a stúdiókon kívül sem vállalnak közös feladatot.
Éppen ezért meglepő Malek Miklós döntése, aki dalt írt a Megasztár 6 nyertesének. Radics Gigi első szólólemezén – amely ráadásul a Megasztár egyik fődíja – az X-Faktor mentora két számban is tevékenyen közreműködött. A lemezt kiadó Magneoton ügyvezető igazgatója szerint Malek határozott így.
"Minden lehetőséget megragadunk, hogy együttműködhessünk Malek Miklóssal, jelen helyzetben pedig ő mondott igent a megkeresésünkre. Úgy gondolom, Radics Gigit méltónak találja arra, hogy együtt dolgozzon vele, és érzése szerint ezzel a közös munkával kapcsolatban meg tudja védeni magát az RTL Klubnál" – tette hozzá a szakember.
A Vadonatúj érzés című lemezen a Csak egy lány vagyok / Just go! című számot a lemezborító alapján Malekhoz köthetjük, és az utómunkálatokért is ő a felelős.
A Bors munkatársa szerette volna megkérdezni a mentort, de Malek Miklós az RTL Klub sajtósával mindössze annyit közölt, hogy nem kívánja kommentálni az ügyet.
Radics Gigi ezzel szemben a lapnak elmondta: még nem találkoztak Malekkal, de nagyon tetszik neki a dal, és reméli, a nagykoncertjére elmegy, és személyesen is megismerheti.