Kiderült, nem először indult Kullai Tímea a Megasztáron

Kullai Tímea nem először indult a TV2 tehetségkutatójában a Megasztárban, s noha nem került be korábban a műsorba, mégis sokat köszönhet neki.

Színpadi produkcióját tekintve kevesen gondolnák, hogy Kullai Tímea komoly önbizalomhiánnyal küzd. Pedig így igaz, a lány maga vallott minderről, és azt is elmesélte, folyamatosan szülei, a kedvese és barátai tartják benne a lelket.  A most négy szavazattal továbbjutó lány nem először próbálkozik a TV2 tehetségkutatójában, nyolc évvel ezelőtt, az első szériába is jelentkezett, de akkor csupán a legjobb ötven közé jutott be. Ennek ellenére azt vallja, az akkori válogatónak sokat köszönhet. Elindított azon, hogy színpadi emberek, felkérések, stúdiómunkák megtaláltak, és azóta is rengeteg ilyen irányú elfoglaltságom van. Ha én akkor csak otthon énekelek tovább, most nem állnék itt" - mesélte az énekesnő.
Timi arról is beszélt, mai ésszel nem is érti, hogy merte bevállalni az akkori jelentkezését, és már csak mosolyog akkori produkcióján.
 A Megasztár - válogatók egyik legnagyobb tehetsége azonban nem csupán a színpadi magabiztosságot, de a szerelmet is megtalálta, méghozzá az 1993-as tehetségkutatónak köszönhetően. "Megkeresett egy fiú, hogy látott a tévében, és elmondta, hogy szeretné, ha én lennék a zenekaruk énekesnője. A közös munkából aztán szerelem lett, és azóta is boldog kapcsolatban élünk Attilával" - mesélte Timi. A Mega-reménységnek azonban nem csupán az élete változott meg gyökeresen az elmúlt nyolc év alatt, hanem külsejét is jelentősen átalakította: szinte rá sem lehet ismerni az akkor még szőke lányra.